QuadInfo

A barátaidat Te válogatod meg, a rokonaidat kötelezően kapod – tartja az egykori graffiti. Akaratlanul cáfoltuk meg a fenti állítást szeptember utolsó hétvégéjén, ahol a Családi Quados Hétvége elnevezés egészen új értelmet nyert a Lakitelken.

Csikósék mintegy ’örökbe fogadták’ azt a 2-300 quadost és családjukat, akik ezen a két napon ismét megtisztelték jelenlétükkel a Motoros-tanyát és környékét. A monstre rendezvények személytelen hangulatával ellentétben itt szinte mindenki ismerte a másikat –ha mégsem, akkor egy tál finom étel/ital mellett megismerhette- érkezésünkkor a parkolótól nem túl messze lévő büféig is kb. fél óra alatt jutottam el, annyi emberrel váltottunk szót útközben…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük hogyan is indult ez a remek ötlet: a 2006-ban épült pályán olyan nagyszámú indulót sikerült a versenyekre összehívni, hogy értelmet nyert egy nagyobb rendezvény tető alá hozása is. Nem ijedtek meg a kihívástól, pár hónap alatt gyakorlatilag kész időponttal és tervvel álltak elő a rendezők.
És ebben a szervező munka, a szponzorok megkeresése ugyanolyan nagy súllyal bírt, mint a pálya még hiányzó tárgyi eszközeinek létrehozása.

A bő másfél naposra hirdetett rendezvény közben kinőtte magát, már péntek délben nekivágtak az elszántabbak az útnak, sőt: az időközben nemzetközivé váló rendezvényre külföldről is sokan érkeztek. A hibátlanul kimunkált terveket újraírták, péntekre is aktív programokat kreáltak, felkészülten fogadták a korán érkezőket.
Ezalatt a szomszédos helyszínen az Off-Road fesztivál pályáit építették, Dakó-ék is komolyan készültek erre a hétvégére, tovább növelve a választékot a programokban.
Vizsgáztak a rendezők, a legkisebb poszton is egész napos dolga akadt a segítőknek, és ezzel együtt vizsgáztunk mi, a quadosok is.
Az esemény országos média-visszhang nélkül maradt, és ez részben jó hír. Ugyanis nem történt közlekedési kihágás, a pályán kívül nem volt személyi sérülés – azon belül pedig szakszerűen és gyorsan ellátták a magukat túlvállaló kollégákat.
Külön kell megemlítenem Quadorzó-Jani barátunkat, aki szinte folyamatos készenléttel volt jelen a hétvégén. Ugyanúgy mulatott, vagy versenyzett épp mint mi – de amint szükség volt az értő segítségre egy-egy kisebb sérülésnél, azonnal ’szolgálatba helyezve magát’ rohant, hozzáértésével és fellépésével mintegy meg is nyugtatva a szerencsétlenül jártat.

A péntek éjszakai , kimondottan hosszúra nyúlt túrát jóformán ki sem pihenték az egybegyűltek, máris a pályán gyakorlók tucatjainak hangjára ébredhettek. Ha már fenn voltak, rögtön munkához láttak: autógumikból szlalom-pálya épült, több tucat próbálkozót odacsalogatva egy kis megmérettetésre. Nem kis meglepetésre, a juniorok is megfutották a nagyok szintidejét, igaz az ő startjuk –a fizikai korlátok miatt- nem a többméteres gumihalmon keresztül vezetett.
Egy szó mint száz: jöttek a meglepetések rendesen – az aprócska pályán, több sportgépet is maga mögé utasítva Rlevi barátunk lett a harmadik, rendkívüli fürgeséggel terelgetve a hatalmas 660-as ATV-t a sokszor helyben fordulást igénylő szűk kanyarokban.
A második futamban, alig 18mp-ces időmmel sikerült megfutnom a verseny abszolút legjobbját, az ezüstöt pedig az a Faragó Zsolt vihette haza, aki összesen már három (!) napja quadozik – új motorjából kb. másfél liter benzin hiányozhatott rajthoz állásakor… Jó lesz megjegyezni a nevét, jövőre szerintem még sokat hallunk róla.

Eközben , innen másfél kilométerre a Yamaha Dakó-féle fesztiválon komoly, épített pályán tehették próbára magukat, vagy a Polaris és Yamaha modellek széles skáláját próbálhatták ki az érdeklődők.

Egy pillanatra sem állt meg a pörgés – a Tanyán eközben fánkevő versenyt hirdettek, melyre ismét népes mezőnyt toboroztak össze Norbiék. Ezután a Kiskunsági Nemzeti Park emberei is tiszteletüket tették nálunk – félórás előadásuk mindenki számára sok újdonságot tartalmazott, és egy olyan párbeszéd kezdetét jelölte ki, mely talán elindítja a végleges megoldáshoz vezető úton a quadosokat és természetvédőket egyaránt. Szerencsénkre jutott idejük privát beszélgetésre is a hivatalos előadás végeztével. Úgy érzem nem kevés új tapasztalattal gyarapodott mindkét fél ezalatt.
Talán a legfontosabb ezek közül: egy olyan ingyenesen hozzáférhető –egyébként 4-5 millió forint értékű- térkép, melyet saját finanszírozásból, önerőből biztosítanak nekünk, motorizált túrázóknak. Ezen a bejárható, a tiltott, és a gyalogosan is engedélyköteles területek vannak jelölve, navigációra is letölthető formátumban. Követendő példaként járnak elöl, érdemes lenne országos szinten alkalmazni ezt a megoldást.
Még csak kora délután volt, és nem tudhattuk: ez csak a felvezetése az esti csúcsnak. Előbb a napi eredményhirdetések, majd a Yamaha Dakó ShortTrack bajnokság évzáró díjkiosztója zajlott, mely végén a kitűnő vacsorára és a pezsgőzésre is mindenkit meghívtak a rendezők.
Igazán kitettek magukért vendéglátóink – még fel sem ocsúdtunk a rengeteg esemény élményéből, máris megtelt a színpad : hastáncosok, majd bringások bemutatója, óriási kavalkád, melyben egy pillanatra sem unatkozhattak az egybegyűltek. Többmilliós rendezvények színvonala és élménye, és mindez önerőből, a fenti összeg töredékéből – példamutató vendéglátás ez, profi megoldásokkal.
Sajnos ugyanezen este történt a hétvége legsúlyosabb balesete is – Jeepi barátunk, magát túlvállalva esett hátra, mintegy mellkassal levéve a majd’ négymázsás gépet. A gyors és szakszerű segítség, valamint a testét védő protektorok jól teljesítettek: maradandó sérülés nélkül úszta meg, az elsőre igen súlyosnak tűnő balesetet.
Ismét bizonyosodott: a segítő társak, vagy a protektoros ruházat nélkül akár emberéletet is követelhetett volna, az így csak pár nap fekvést igénylő baleset.

A pályamunkások még éjjel gondosan rendbetették a megviselt pályát, hiszem másnap reggel kezdődött a 2007-es Lakitelek-Quadcross záró futama, melyben hat különböző kategóriában állhattak rajthoz a pilóták és fotocellás, nyolcad-mérföldes gyorsuláson mérhették össze reakcióidejüket, és gépük erejét.
Hogy a mély homok mindig tartogat meglepetéseket, az a tapasztalt versenyzők előtt már nem titok. Mégis számos megpördülés, borulás, és ütközés tarkította a futamokat.
Különösen a célegyenes utáni vargabetű, és a nagy asztal utáni visszafordító szedte az áldozatait. Volt ki önerejéből, vagy a mély homok által szenvedett bennük, más az ütközések következtében ragadt rövidebb-hosszabb ideig a pálya fent említett részein.
A célegyenes végén a 400-as kategória balesete, valamint Garamvölgyi Ádám és Proska Ricsi LTZ250-esének ütközése volt a legsúlyosabb incidens. Jól mutatja egyébként a pálya speciális adottságait ez a csata – Ádám a 200 köbcentis kategóriában, kínai gépével indulva érte utol, és próbálta megelőzni a 250-es LTZ-t terelgető kollégáját. Kevés olyan pálya van, ahol két hasonlóan felkészült versenyző, ennyire eltérő tudású technikával is tud meccselni egymással.
A nagy asztal utáni kanyar Ármos Zolit, Herco Jocit, és Béres Zsoltit is megviccelte, ez utóbbit sajnos elég komolyan. Épp a vezető helyért csatázott Bencsikkel, amikor túl magas ívet választott a nagy tempó miatt, bal első kereke a süppedős felső részbe ragadt, és csak szerencsével tudott elugrani a visszazuhanó motor elől.
Gödény Jani sietett segítségére – talpra állította, és levonszolta az ideális ívről a motort, míg a pályabírók dupla-sárgával jelezték az asztalról elugróknak, hogy lassítsanak: baleset történt az előttük álló leérkezőn.
A 400-asoknál az eltérő műszaki megoldások (széria, és földig ültetett épített gépek, futómű és hajtáslánc tuningok széles skálája) meglepő csatákat hoztak – érdemes volt megfigyelni az eltérő vezetéstechnikákat, éppen a pálya állapotától, és a motor hangolásától függően.
Legjobban a hátsó egyenesben figyelhettük meg mindezt: az éles kanyar után volt aki négy(!) fokozatot váltott el a következő, kb 150 m-re lévő ugratóig, más egyetlen váltással hasonló sebességet ért el, mindezt azonos lökettérfogatú gépek mellett, csak eltérő vezetési stílussal ill. áttétellel.
A 4×4-esek buli-futamán kis szerepcsere történt: a júniusi futamon ezüstöt összemotorozó Andor barátunk vette át a szpíkeri állást, míg bemondónk a legvaskosabb kategóriában csatázott. Mindkettő tisztesen helytállt: a közvetítés profi volt, Nigger pedig az első helyért csatázott a döntő futamban.
A versenyek között régen, vagy épp még soha nem látott fórumos barátainkkal múlattuk az időt – szinte észrevétlenül telt el a nap, az ebéd melletti percek legalább olyan kellemesen teltek, mint a pályán, vagy a pálya szélén eltöltöttek.

Volt időnk körbejárni számtalanszor a két nap alatt, az erre az alkalomra újratervezett lakitelki kört: egy új nagy asztallal, kitolt mandinerekkel, egy óriási fedett hangárral kedveskedtek nekünk vendéglátóink a legutóbbi versenyhétvége óta. A futamok közt Gödény Jani vállalta hogy újra és újra verseny-kész állapotba hozza a pálya elhasználódott talaját – látva az Open kategória által végzett földmunkát erre nagy szükség is volt.
A locsolásra is nagy szükség volt: nincs az az esőzés ami pormentessé tudná tenni a finom talajú pályát – így bő fél órával tolódott az utolsó futam rajtja a kötelező nedvesítés okán. Látva a pilóták elgyötörtségét, senki nem tiltakozott ez ellen: még a profi kondícióban lévőknek is komoly megpróbáltatás volt a közel 30 kört lenyomni, három-négy órán belül, a majd’ két kilométeres körön. Érdemes megnézni az utolsó körök idejét és történéseit – egy-egy helyezést dönthet el, hogy a hajrában kinek mennyi energiája maradt egy előzés kivitelezésére vagy éppen ugyanennek a hárítására.
Itt nem az országúti technikai sportokban ismert fáradtság (futómű, gumik stb) a legnagyobb hátrány: egyszerűen fejben és testben is bírni kell azt a kiválasztott tempót a végéig, amit a rajt előtt elgondoltunk magunknak. Érdemes már itt, az amatőr kategóriákban is pályaedzés mellett ugyanúgy erőnléti edzésre is nagy súlyt fektetni.
És nem mehetünk el szó nélkül, a legutóbb megpendített szabályok és változásaik témakör mellett sem. Nagyjából ott tartunk, hogy minden kategória megtölti –sőt sokszor ki is növi- az amúgy nem kis méretű rajtrácsot. A műszaki megoldások mindenki előtt ugyanúgy ismertek, mint a beszerezhető fejlesztések ill. azok várható haszna a versenyben.
Ezek után már egy erőskezű szervezői, pályabírói – esetleg műszaki átvevői – háttér kell, akik vonalat húznak a széles palettán: meddig engedélyezett , és honnantól tiltott egy beavatkozás. Azonban látva, hogy az ettől sokkal egyszerűbb műszaki alapú (pl. országúti motorkerékpár) márkakupákban is idő- és energiahiány miatt fulladnak kudarcba az óvások, ill. lesznek önmaguk paródiájává a fenti eljárások, itt valamilyen egyedi ötletre lesz szükség.
A tárgyalások már folynak, a legésszerűbbnek – eddig – talán a köbcentinövelés felső határának meghatározása látszik, mely a legkisebb energiával, leggyorsabban ellenőrizhető – már amennyiben egyáltalán az óvás mint olyan, valóban létrejön egy ilyen, továbbra is hihetetlen jó hangulatú hétvégén.

„Sem a sportban, sem a táncban nem vagyok különösebben jó. Viszont idegenvezetésben, esti hangulatteremtésben kimondottan erős vagyok” – tán nem véletlenül említjük gyakran Fábry nevét beszélgetéseinkkor. Ide ugyanúgy a hangulat miatt jár az ember – földkupacot máshol is találna az országban, tán még közelebb is lakóhelyéhez. De mégis: a fagyos téli napokon is 50-60 fő didereg a rajtrácson, és ennek sokszorosa a pálya szélén.
Ugyanis ez a hely az, ahol leginkább megvalósul a sportbarátság mint fogalom. Testet ölt az a bensőséges viszony, amihez kevés egy szépen rajzolt ív a célra-rá-ban, vagy egy gondosan kiállított ebédlő.
Lakin lenni egyszerűen jó. És nem egy ember mikrofonba kiáltott frázisai, vagy a máshol nem látható tömeges létszámú versenyzők, de még csak nem is a díjátadók egyedi hangulata az ami ilyenné teszi.
Ha csak egyetlen emberrel a helyiek közül – legyen az bármelyikük – váltasz pár szót a verseny alatt, ugyanezt érzed. Barátként várnak, és ha rászolgálsz: visszavárnak.

Olyan volt ez a hétvége, mintha hazamentem volna. A legkedvesebb rokonaimhoz.

12►