QuadInfo

Az immár lassan fél éve várt Caransebesi túra csodálatos élményekkel sajnos véget ért.
2008. március 20-án utaztunk ki, és 3 teljes napot töltöttünk el, helyi vezetőnk Imre, és Qqrq Tomi vezetésével. Szerencsére mindhárom nap fantasztikus időt fogtunk ki, eső szinte csak elvétve esett.


Kis csapatunk csütörtök este érkezett a szállásra. A résztvevők:
Imre – Can-Am 400
Qqrq + Ircsi – Grizzly 700
Don Sáros – TRX 250 2×4
Nigger + Mesi – Polaris 500 X2
Detty – Ozark 250
Sztu – Ozark 250
Frpeter – Arctic Cat 500

Az Imre által biztosított szállás tökéletes volt, a benzinkút a szomszédban, gépek az udvarban, edéblő a panzióban, zuhanyzó midenn szobában. Este le is teszteltük gyorsan a konyhát, ami elég jónak bizonyult, így minden nap ott reggeliztünk és vacsoráztunk.

Másnap reggel már elég korán fent voltunk az izgalomtól fűtve, mivel előző nap láttuk a hófedte csúcsokat, és már alig vártuk, hogy végre megmásszuk őket. Az örömnek hogy végre quadon ülünk, süt a nap, és közelednek a hegyek, egy rövid időre véget vetett, hogy kedvenc Polarisunk elkezdett füstölni, és szétégett rajta pár vezeték. De minden túrán szerelni kell rajta valamit, így már nem lepődtünk emg nagyon. Szerencsére a hibát viszonylag gyorsan sikerült megoldani, így folytathattuk utunkat a csúcsok felé.

Nem telt el sok idő és hirtelen havas tájakon találtuk magunkat. Az első feljárót végülis csak a Grizzlynek sikerült megmászni, többszöri csörlőzgetés után is, így ott inkább visszafordultunk, és kerestünk egy másik feljárót a csúcsra.

Hamarosan meg is érkeztünk egy hóval szépen elborított szerpentínhez, ami nyáron elvileg betonút, de most takarítás híján körülbelül másfél méter hó borította. szerencsénkre elég hideg volt, így a hó teteje részben megfagyott, és elbírta a quadok súlyát. A szerpentín egy részén, mint utóbb kiderül, elvétettük az irányt, és egy szép magas feljárón találtuk magunkat, ahová végülis önerőből csak a Grizzly mászott fel, igaz én jutottam fel majdnem elsőnek, a két első kerekem fent volt. Utánunk jött Sáros a TRX-szel, nigger a Polával és Imre a Can-Am-mel, de őket már fel kellett csörlőzni. A többiek megkeresték a szerpentín tényleges folytatását, de nem jártak sokkal jobban, mivel az úton hó alá ásott autók állták el az utat, így csak több ember tudta áthúzni a gépeket.

Innen már nem volt messze a menedékház, nagy szerencsénkre, mivel a gépek áttologatásával és felcsörlőzésével elég sok energiánk odalett. Gyorsan megkajáltunk, majd páran még felmásztunk a csúcsra. Nekem a GPS 1703m-t mutatott, és itt már bizony meg kellett verekednünk a síelőkkel az útért Imre barátunk jóvoltából páran kipróbálhattak egy hószánt is, de én inkább quaddal másztam meg a csúcsot.

A fotózgatás után jött a lejutás, ami ugyanott történt, mint ahol feljöttünk, de lefelé már könnyebben ment. A hóhatár elhagyása után megnéztünk még egy várromot, ahonnan elég szép volt a körpanoráma is, valamint a rálátás az előbbi csúcsra, de a városunkra is.

A nap eltelt, talán ez volt a legtartalmasabb, de tartogatott még némi izgalmat a többi túraútvonal is.
Másnap már kicsit később sikerült felkelni, és egy időre kettészakadt kis csapatunk. Nigger, Mesi, Detty, Csaba és én elindultunk a folyó másik felén lévő hegység meghódításának. Kedvenc folyónkon kicsit leáztattuk az előző napi sarat, de sajnos végülis átjutni nem sikerült az áradás miatt, így egy hídon kerültünk át a túlpartra. Az utak keresgélése közben többször futottunk zsákutcába, aholis egyszercsak az addig elég széles út hirtelen elfogyott az erdő közepén. Mivel két vezetőnk ekkor még reggelizett, így kalandoztunk még egy kicsit, és egy elnézett jelzésnek köszönhetően találtunk egy elég technikás feljárót, ahol sikerült párszor megborítani a gépeket, de végülis minden és midennki egyben megúszta. Talán idén bekerülhetne ide egy kp is a trophyba :p

Utunk innen Lindenfeldbe vezetett, ahol találkoztunk a csapat többi részével. Ezt a kis falucskát már jóideje nem lakja senki, és a másnapi útvonalunk is itt vezetett keresztül. Éjszaka elég félelmetes lehet, főleg annak tudatában, hogy nincs ott senki.

Ezután jött a kedvenc részem, aholis nigger barátunk Polája végleg megadta magát, már csak a kötél segített rajta. A sors fintora, hogy épp az erdő közepén voltunk nyakig hóban, így se én, se qqrq nem tudta felhúzni egyedül a 380 kilos gépet, tehát csináltunk egy vontaot, és egymás után kötöttük a 3 gépet.
Szerencsére már közel játunk a kiszemelt edéblőhelyhez, így odáig levontattuk a gépet. Az edéb elég jó volt, többen halat ettek, míg a pizza és a rántotthús is menő volt mellette. a Polát otthagyuk, majd este mentünk érte egy mentőakció keretében, így talán nigger következő képe mindent elárul…

Mivel az ülőhelyek rendesen megfogyatkoztak a Pola kiesése miatt, így Mesi Imre mögé, Nigger meg mögém került. Igencsak furcsán viselkedik egy egy személyes gép két 100 kilos utassal, de ahhoz képest nem volt rossz Mindenesetre végigmentünk a tervezett útvonalon további fennakadáésok nélkül. Még horgásztunk is egy kicsit.

Hazaérkezés után hamarosan indult is a mentőakció a Poláért, melyre elég sok jelentkező akadt, és véletlenül pár italosüveg is bekerült mellénk…

Visszaérkezés után páran még motoroztak egyet levezetésképpen, majd előkerült don sáros dobozából a qqrq-ék által elcsomagolt hal, ami nem igazán hal formájú volt már a szálláson. Mindenesetre másnap is még rettegtünk, hogy egy medve ránktalál a szaga alapján

Utolsó nap már bennünk volt, hogy ez az utolsó, élvezzük ki, mert másnap sajnos mennünk kell haza. Én azt mondtam, hogy már ez is megérte, de azért még van mit látni!
Elég meredek partfalak mellett haladva egy útnak nevezett vízmosásban elég sokszor volt az az érzésem, hogy itt egy kis hiba 200m-nyi lezuhanásba kerül, ahonnan nem biztos hogy valaha is kiszedik a gépet meg engem. Az útszakasznak szerencsére vége lett és felértünk egy forráshoz 1000m-en.

Sajnos ezután, elérve a hóhatárt, szembesültünk azzal, hogy ez a hó már nem ugyanolyan mint első nap, így itt nem jutottunk fel a csúcsra, ezért hát alacsonyabb hegyeket kellett keresnünk, visszamenve a lefelé még félelmetesebb vízmosáson.

Végülis én azt mondom megérte, megyünk legközelebb is!

A képekért és az élményekért köszönet midnen résztvevőnek!

A legjobb képeket megnézheted a galériában, mivel az írásomba csak párat tettem be.

12345►