Csütörtök, 1. nap.
Későn ébredt nagy csapatunk, majd a kiadós reggeli után hosszas készülődés és nekiindulás az első napnak. Szerencsére jó időnk volt. Itt még a hó mennyisége nem okozott problémákat, ellenben a későbbiekkel. Egy rövidebb túraútvonalon indultunk, ami aztán hamar átcsapott útkeresésbe a kissé zavaros erdőben. Előkerültek a kötelek és csörlők. Innen mi 4 quaddal elváltunk a többiektől, és nekiindultunk egy rövidebb de elvileg úton vezető útvonalnak. Vízmosásokat hódítottunk meg, majd megpróbáltunk feljutni egy kilátóba, de sajnos itt már a hó utunkat állta az igen meredek hegyen, ahol amúgy az út is elég szűkre sikeredett. A meghiúsult hódítás után egy közeli víztározó felé vettük az irányt, ahol csináltunk néhány fényképet. Itt már kezdett sötétedni, ezért elindultunk hazafelé. Egy rossz döntésnek köszönhetően nem a legrövidebb útvonalat választottuk, mely következtében ránk sötétedett, és egy erdei tracket követve elvesztettük a hóban és a sötétben az útvonalat. Csak pár száz métert tévedtünk, de a rengeteg vízmosással és fával tarkított lejtőn ez éppen elég volt, hogy ne ott legyünk ahol kéne. Légvonalban már csak 700m-re voltunk a főúttól, amikor betévedtünk egy fenyvesbe, ahol is sajnos a fák közti távolság több helyen nem volt egy quadnyi sem, a látótávolság pedig szintén elég csekély volt. Már 400m-re megközelítettük a főutat, igaz ez a 300m körülbelül másfél óránkba telt, és itt jött a már többszöri hidegzuhany, hogy nem tudunk továbbjutni, szinte még gyalog sem. Előttünk szakadék, alján vízmosás, ezernyi keresztbe dőlt fával, mellettünk igen nagy oldaldőlésű meredek fal ezernyi fenyővel. Előre menni lehetetlen, visszafelé pedig négyen nem jutottunk volna a sötétben. Meg kellett hoznunk a döntést. A már otthon kávézó frenkik segítségét kértük, hogy legalább gyalog lejussunk a hegyről. szerencsére voltak segítőkész barátaink, akik a hideggel, vízzel, sötéttel és hóval dacolva segítségünkre siettek. Amikor emgláttuk az első lámpafényt, már reménykedni kezdtünk újból, de sajnos a hegyről való lejutás gyalog is gondokat okozott. Szerencsére végül nem egyszerűen, de leértünk épségben és hazafurikáztunk a szállásra. Ma sem kellett altató

Péntek, 2. nap.
Második nap se sikerült túl korán kelni, és mellékesen még az eső is eleredt. Néha ugyan átcsapott havazásba, de a csapat amúgy is túrázást tervezett volna, nem mentést, így halogattuk az indulást. Közben az étteremben élménybeszámoló volt terítéken és folyt a “teafogyasztás”. Végül is összeszedtük magunkat és elindultunk megkeresni tegnap fent hagyott drágáinkat. A plusz okosság az volt, hogy a bukósisakokat a quadokon hagytuk, ezért e nélkül jól lefagyott a fejünk a többiek mögé felpattanva.
Szerencsére hamar megtaláltuk a gépeket, mivel csak kevés hó esett, így még a nyomok hellyel-közzel látszottak. Lent vlt egy kis tanácskozás, hogy akkor most hogyan is, merre is, de végül elkezdtük feltolni ötös-hatos embercsoportokban a gépeket a lefagyott kicsiny mederben, mely a fenyvesben folydogált. Apróbb sérülésekkel, de minden gép felért, amikor is frneki barátaink speciált írtak ki, hogy maximum egy segítővel ki tudja leggyorsabban felhozni saját gépét. Három gép el is indult lefelé, de felfelé így ők sem boldogultak. Persze felhoztuk őket ha már lementek, de itt beláttuk, hogy este esélyünk nem lett volna valószínűleg. Végülis a mentőakciót ahogy hallottam mindenki élvezte, tulajdonképpen csináltunk egy újabb bevállalós  tracket. A mentőakció után még maradt némi időnk amit polaszereléssel töltöttünk és még egy kis gurulás is belefért. Este ismét finom vacsi várt minket, amit ezúton is köszönünk a többivel együtt.

Szombat, 3. nap.
Utolsó napra egy nagyobb karikát terveztünk be a Dragan tó felé. Ezen a napon már hóesés kísért minket elég hosszú távon. Elég jónak tűnt a helyzet, sikerült szépen is haladni, de ahogy közeledtünk az 1000m-es magasság felé, egyre problémásabb lett a helyzet. A hó már elég mély volt, gyakorlatilag amikor leszálltunk a quadról majdnem derékig ért, az meredek kaptatókon pedig nagyon nehéz volt feljutni. A két Renegade nagy segítségünkre volt az út törésében, nélkülük valószínűleg addig se jutottunk volna el, ameddig sikerült. Egyre jobban felfelé kapaszkodva hideg hóviharral és köddel találkoztunk, ami befagyasztotta gépeink kapcsolóit. Ahogy levettem a kesztyűt fél perc alatt megfagyott, a dobozon nem nyílt a zipzár, az önindító nem akart tekerni, és még volt pár hasonló probléma. Meredek szakadékok mellett haladtunk, és egy-egy megcsúszás akár végzetes is lehetett volna, de szerencsére nem történt gond. Végül elértük a gerincet, amin még körülbelül 6 kilométer állt volna előttünk, de sajnos 2 után feladtuk a sötétedésre és a reménytelenségre való tekintettel. Ha hamarabb elindultunk volna lehet eljutottunk volna a tóig, de sajnos így fel kellett adjuk. ennek ellenére ez a nap is jól zárult, és szerintem mindenki nagyon élvezte.

Összességében ismét egy nagyon jót túráztunk. Köszönjük a Rády fivéreknek a szervezést, és az egész csapatnak az esti és a délelőtti mentést!

Videok:
A túráról egy hosszabb vágott videot itt találhattok tőlem.
Mijokoka Attila videoja

Képek tömörítve, feljavítva, szelektálva:
Mijokoka Attila
Frpeter
Kefír+Alíz
Pepe+Ani
Bestof galéria:

12►

Első nap rögtön szép táj fogadott bennünket, ahogy felértünk az első kisebb kaptatóra. Hamarosan egy erdős részen találtuk magunkat, ahol is megláttuk az első komolyabb sártengert. Nem kellett sok, rögtön beleugrás, felező, összkerék, előre-hátra, és már az alap izzadtság meg is volt mindenkinél. Innen egy sziklás meredek lejtő felé vezetett utunk, ahol a mélyedésekkel tűzdelt régi vízmosásban kellett lavíroznunk. A bemelegítésnek talán meg is volt, így utunkat folytattuk a közeli kilátó felé, ahol gyönyörű panoráma nyílik a közeli víztározóra és az előtt elterülő egész völgyre. Még egy magyar geoládát is talált Peppino barátunk véletlenül

Miután megbarátkoztunk a helyi tehenekkel, a völgyben csobogó kisebb folyóhoz vettük utunk, ahol is megmártóztak végre poros gépeink. Kis triálozás után elhagytuk a folyót és rátaláltunk egy elég nagy sziklákkal tarkított vízmosásra, így hát nem hagyhattuk ki, elindultunk rajta felfelé. Az LTZ-nek nem igen tetszett a terep, kaptunk is egy defektet, majd úgy döntöttünk, inkább felcsörlőzzük a domboldalon a gépet. Csörlőzésből kipihenten belefutottunk egy birkanyájba, akik bégetve átvonultak rajtunk.

Innen felirányultunk 2000m környékére, ahol is szép kis felhők haladtak rajtunk. Végül idő és benzin hiányában kis aszfaltszakaszt beiktatva tankoltunk és kicsivel sötétedés után visszaértünk a szállásra.

Gyorsan eljött a másnap, amikor is kicsit korán volt az ébresztő, mivel 200km-es táv volt megcélozva. Sikerült viszonylag időben el is indulni. Út közben láttunk egy gyönyörű szép ménest, valamint rengeteg csodás tájat. Aznap nem a kihívások keresése volt a cél, hanem egy nagyobb túra. Kicsivel dél után találtunk egy szép tavacskát, itt meg is ebédeltünk.

Ebéd után utunkat Padis felé folytattuk, majd egy víztározót néztünk volna meg, de sajnos idő hiányában nem jutottunk el odáig. De sebaj, jövőre lesz ismét célkitűzés Sajnos a benzint is elszámoltuk egy kicsit, és mivel a környék nem bővelkedik benzinkutakban, így elgurultunk a legközelebbihez, ami otthonunkhoz képest ellenkező irányban volt légvonalban 20km. az idő közben úgy elment, hogy mire megtankoltunk, lement a nap, a szállástól pedig légvonalban voltunk 60km-re. Végülis hosszas beszélgetés után a sötétben hegyen átvágás helyett, amiből valszleg ottéjszakázás lett volna aszfaltozást választottunk. Legnagyobb meglepetésünkre amint letértünk az E számozású útról, a kétszámjegyű főút földút volt, így viszonylag még gumikímélőek is maradtunk.

Szombaton belecsaptunk a lecsóba, mondván most már a nagyján túl vagyunk, így bevállaltuk az elég húzós terepeket.Felmásztunk egy szép csúcsra, majd találtunk egy kaptatót, ahol Körte a Kinggel gyorsan fel is mászott, ám a tetején a megfordulás már kicsit több időt vett igénybe. De végülis egyben leértek mindketten. Végre meglátogattuk azt a nagy víztározót, melyet az előző két nap akartunk megnézni hazafelé, de egyik nap se jött össze. A látvány másodszorra se volt csalódás.

A tározót eléggé körüljártuk, és felmásztunk több olyan kaptatón is, ahol nem sokan járhattak előttünk, így aztán rengeteg oldalról láthattuk a létesítményt. Persze quadozás szempontjából se voltak rosszak ezek, kihívásnak se volt rossz egy-egy. A tározót elhagyva megtaláltuk egyik tápláló folyóját, ahol is nagyon jó kis játszóteret csináltunk magunknak.

Vasárnapra már csak egy rövid kör maradt, megnéztük a katlant, mely nappal és 3-asban nem volt olyan vészes. Majd még egy-két feljáró, és indultunk hazafelé sajnos.

Azt hiszem összességében nagyon jól sikerült a túra, jövőre visszajövünk

Már egy hete kaptam a szivatást, hogy ez nem lesz egy szokványos túra, úgyhogy gyúrjak rá rendesen, így már előre felkészültem a lehetetlen helyzetekre. Aztán eljött a nagy nap csütörtökön irány Románia nyugati része, ahol a hegyek elkezdődnek. Kicsit későn értünk le, így péntekre nem voltunk igazán kipihentek, de nekivágtunk az esős reggeli motormelegítésnek. szerencsére az eső csak megmutatta magát, így pár perc után, miután mindenki esőruhát húzott, el is állt, és többé színét se láttuk.
Kezdésnek rögtön kaptunk egy kis ízelítőt a helyihegyek meredekségéből, ahol sikerült bemutatnom egy hogyan ne tudjunk eléggé előredőlni a GPS-től, majd hogyan forduljunk gyorsan vissza a meredek emelkedőn, de szerencsére sikerült megoldani borulás nélkül. Másodszorra kicsit átállított GPS konzollal már sikerült a mutatvány. A hegytetőre felérve csodás látvány fogadott minket, aztán gyors folyadékpótlás után folytattuk utunkat a változatos terepek felé. A túrát nem nevezném könnyűnek, elég sok volt z éles helyzet, meredek partfalak, keskeny ösvény melletti szakadék, emelkedők, lejtők, vízmosások, medrek, szóval ez egy igazi változatos terep volt, remek alkalom emgismerni a gépet. Sajnos volt egy-két borulás is, de semmi komoly a tapasztalt pilótáknak köszönhetően, akik végig segítették egymást. Rengeteg szép tájkat láttunk, és rengeteg új élménnyel, valamint tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
A pontot a szombat esti katlan tette fel a túrára, amit már majdnemhogy sötétben kezdtünk és a körülbelül 2 és fél óra alatt tettük meg lefelé az alig 3 km-t. Természetesen a végére már koromsötét volt, időnként farkasvonyítással, és némi műszaki problémával, de megoldottuk szerencsére, és mindenki leért egyben
A szállás és a kaja első osztályú volt a környékkel egyetemben, azt hiszem többet nem is agyon kívánhatnék, köszönöm mégegyszer!

Ha te is részt szeretnél venni egy iylen túrán, keresd fel a www.radyquad.hu weboldalt, és minden részletet megtudsz!

A vágott video
A vágott video a Sportmotoron
Frpeter képei
Macsek képei

Néhány kép a legjobbak közül…

123►

Az Imre által biztosított szállás tökéletes volt, a benzinkút a szomszédban, gépek az udvarban, edéblő a panzióban, zuhanyzó midenn szobában. Este le is teszteltük gyorsan a konyhát, ami elég jónak bizonyult, így minden nap ott reggeliztünk és vacsoráztunk.

Másnap reggel már elég korán fent voltunk az izgalomtól fűtve, mivel előző nap láttuk a hófedte csúcsokat, és már alig vártuk, hogy végre megmásszuk őket. Az örömnek hogy végre quadon ülünk, süt a nap, és közelednek a hegyek, egy rövid időre véget vetett, hogy kedvenc Polarisunk elkezdett füstölni, és szétégett rajta pár vezeték. De minden túrán szerelni kell rajta valamit, így már nem lepődtünk emg nagyon. Szerencsére a hibát viszonylag gyorsan sikerült megoldani, így folytathattuk utunkat a csúcsok felé.

Nem telt el sok idő és hirtelen havas tájakon találtuk magunkat. Az első feljárót végülis csak a Grizzlynek sikerült megmászni, többszöri csörlőzgetés után is, így ott inkább visszafordultunk, és kerestünk egy másik feljárót a csúcsra.

Hamarosan meg is érkeztünk egy hóval szépen elborított szerpentínhez, ami nyáron elvileg betonút, de most takarítás híján körülbelül másfél méter hó borította. szerencsénkre elég hideg volt, így a hó teteje részben megfagyott, és elbírta a quadok súlyát. A szerpentín egy részén, mint utóbb kiderül, elvétettük az irányt, és egy szép magas feljárón találtuk magunkat, ahová végülis önerőből csak a Grizzly mászott fel, igaz én jutottam fel majdnem elsőnek, a két első kerekem fent volt. Utánunk jött Sáros a TRX-szel, nigger a Polával és Imre a Can-Am-mel, de őket már fel kellett csörlőzni. A többiek megkeresték a szerpentín tényleges folytatását, de nem jártak sokkal jobban, mivel az úton hó alá ásott autók állták el az utat, így csak több ember tudta áthúzni a gépeket.

Innen már nem volt messze a menedékház, nagy szerencsénkre, mivel a gépek áttologatásával és felcsörlőzésével elég sok energiánk odalett. Gyorsan megkajáltunk, majd páran még felmásztunk a csúcsra. Nekem a GPS 1703m-t mutatott, és itt már bizony meg kellett verekednünk a síelőkkel az útért Imre barátunk jóvoltából páran kipróbálhattak egy hószánt is, de én inkább quaddal másztam meg a csúcsot.

A fotózgatás után jött a lejutás, ami ugyanott történt, mint ahol feljöttünk, de lefelé már könnyebben ment. A hóhatár elhagyása után megnéztünk még egy várromot, ahonnan elég szép volt a körpanoráma is, valamint a rálátás az előbbi csúcsra, de a városunkra is.

A nap eltelt, talán ez volt a legtartalmasabb, de tartogatott még némi izgalmat a többi túraútvonal is.
Másnap már kicsit később sikerült felkelni, és egy időre kettészakadt kis csapatunk. Nigger, Mesi, Detty, Csaba és én elindultunk a folyó másik felén lévő hegység meghódításának. Kedvenc folyónkon kicsit leáztattuk az előző napi sarat, de sajnos végülis átjutni nem sikerült az áradás miatt, így egy hídon kerültünk át a túlpartra. Az utak keresgélése közben többször futottunk zsákutcába, aholis egyszercsak az addig elég széles út hirtelen elfogyott az erdő közepén. Mivel két vezetőnk ekkor még reggelizett, így kalandoztunk még egy kicsit, és egy elnézett jelzésnek köszönhetően találtunk egy elég technikás feljárót, ahol sikerült párszor megborítani a gépeket, de végülis minden és midennki egyben megúszta. Talán idén bekerülhetne ide egy kp is a trophyba :p

Utunk innen Lindenfeldbe vezetett, ahol találkoztunk a csapat többi részével. Ezt a kis falucskát már jóideje nem lakja senki, és a másnapi útvonalunk is itt vezetett keresztül. Éjszaka elég félelmetes lehet, főleg annak tudatában, hogy nincs ott senki.

Ezután jött a kedvenc részem, aholis nigger barátunk Polája végleg megadta magát, már csak a kötél segített rajta. A sors fintora, hogy épp az erdő közepén voltunk nyakig hóban, így se én, se qqrq nem tudta felhúzni egyedül a 380 kilos gépet, tehát csináltunk egy vontaot, és egymás után kötöttük a 3 gépet.
Szerencsére már közel játunk a kiszemelt edéblőhelyhez, így odáig levontattuk a gépet. Az edéb elég jó volt, többen halat ettek, míg a pizza és a rántotthús is menő volt mellette. a Polát otthagyuk, majd este mentünk érte egy mentőakció keretében, így talán nigger következő képe mindent elárul…

Mivel az ülőhelyek rendesen megfogyatkoztak a Pola kiesése miatt, így Mesi Imre mögé, Nigger meg mögém került. Igencsak furcsán viselkedik egy egy személyes gép két 100 kilos utassal, de ahhoz képest nem volt rossz Mindenesetre végigmentünk a tervezett útvonalon további fennakadáésok nélkül. Még horgásztunk is egy kicsit.

Hazaérkezés után hamarosan indult is a mentőakció a Poláért, melyre elég sok jelentkező akadt, és véletlenül pár italosüveg is bekerült mellénk…

Visszaérkezés után páran még motoroztak egyet levezetésképpen, majd előkerült don sáros dobozából a qqrq-ék által elcsomagolt hal, ami nem igazán hal formájú volt már a szálláson. Mindenesetre másnap is még rettegtünk, hogy egy medve ránktalál a szaga alapján

Utolsó nap már bennünk volt, hogy ez az utolsó, élvezzük ki, mert másnap sajnos mennünk kell haza. Én azt mondtam, hogy már ez is megérte, de azért még van mit látni!
Elég meredek partfalak mellett haladva egy útnak nevezett vízmosásban elég sokszor volt az az érzésem, hogy itt egy kis hiba 200m-nyi lezuhanásba kerül, ahonnan nem biztos hogy valaha is kiszedik a gépet meg engem. Az útszakasznak szerencsére vége lett és felértünk egy forráshoz 1000m-en.

Sajnos ezután, elérve a hóhatárt, szembesültünk azzal, hogy ez a hó már nem ugyanolyan mint első nap, így itt nem jutottunk fel a csúcsra, ezért hát alacsonyabb hegyeket kellett keresnünk, visszamenve a lefelé még félelmetesebb vízmosáson.

Végülis én azt mondom megérte, megyünk legközelebb is!

A képekért és az élményekért köszönet midnen résztvevőnek!

A legjobb képeket megnézheted a galériában, mivel az írásomba csak párat tettem be.

12345►